„Jobb szeretnénk, hogy Isten jöjjön velünk a mi utunkon, Isten pedig azt akarja, hogy mi menjünk vele az Ő útján.” Eszébe jutott valakinek is,hogy Isten velünk van bármilyen utat is választunk? Isten nem akarja ránk kényszeríteni sem az akaratát sem az útjait. Ezeket azért gondoljuk így,mert világéletünkben,mások mondták meg,merre menjünk,és annyira hozzá szoktunk ehhez (amit mi is alkalmazunk gyermekeinken),hogy vakon megyünk az úgynevezett "isteni út" után.

 „Nem az dönti el az imádság által megtapasztalható erőt, hogy mit érzek, hogy milyen élményeim vagy tapasztalataim vannak az imádság meghallgatása terén, hanem Istennek az a sok-sok ígérete, ami erre vonatkozik!" Ez még akár jó is lehet. Itt viszont összekeverik az isteni ígérgetést az emberi ígérgetéssel. Nekünk embereknek nyomatékosító szerepet játszik. Isten nem ígérget,Isten kijelent és az úgy van. (már feltéve,ha egyáltalán képesek vagyunk értelmezni a kijelentéseit,ahogy tapasztalom,nem nagyon tudjuk)

"Nézzétek, ha mi emberek, képesek lennénk eleget tenni az Isten parancsainak, mi szükség lett volna akkor egyáltalán arra, hogy Jézus közénk jöjjön ..."  Képtelenek vagyunk "parancsok" nélkül elképzelni az életünket. Vagy ész nélkül behódolunk,vagy ész nélkül ellen állunk. Egy dolgot nem értetek meg,hogy Isten az egyedüli lény,aki parancsok nélkül uralkodik. A parancs a gyengeség,gőg,stb jele,ám Isten nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal,mi viszont előszeretettel gyagyásítjuk le őt.