Érdekes fintora az életnek,hogy pont akkor nem érek rá,mikor azt mondják,sok időm van. Minden veszteség,hordoz magában nyereséget is.

„Magam sem értem, mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem, amit gyűlölök, a rosszat.” Ez a jobbik eset,mert itt az én még rálát a komplexus okozta cselekedetre,még vagy már nem irányít,csak tudatában van vele. Ilyenkor kell ezt a lelki sérülést megvizsgálni,mikor az emberre támad,hogy honnan ered,hogyan tudnám jobbá tenni?

"A sátánnak ez a célja velünk: az elbizonytalanítás, a kétségek, a félelem" Nem csak én ismétlem ám magam!! Ha előkerül a rossz,rögtön a sátánra kenik az emberi gyengeséget. Mint írtam ez a katolikus áthárítás,mindenki bűnös,kivéve én. Ám gondoljunk bele,ha én kifelé mutogatok,kinek kell megváltoznia?? Akire mutogatok. És ki nem fog változni,aki mutogat. Tehát mi fog változni?? Semmi.  Mit is írok én itt?? Azt,hogy ne hárítsd a gyengeségeidet a sátánra,hanem önismerettel tárd fel és próbálj javítani rajta. Ha ez rossz,ám legyen.

"Most sincs más célja: megbontani a békét" Újabb ismétlés,azaz minden ami rossz létezik a sátán műve.Erre csak ismétléssel lehet válaszolni.

"Ehhez ő nagyon ért és ez az állapot neki tökéletesen megfelel."  Tulajdonképpen itt a tapasztalatainkat írjuk le mindig. Ám a tapasztalat és a valóság nem mindig egyezik.Van istentapasztalat és van sátántapasztalat. Azt hihetjük,tudjuk melyik melyik,de nem. Sokszor a rosszat is Istennek tulajdonítjuk pl,akkor mikor azt hisszük isten büntetése valamilyen betegség vagy következmény. Ezen nem lehet csodálkozni,hisz az Ószövetségben isten egy gonosz képét mutatja,és mi ezt átvezetjük az életünkbe. Isten büntet ott is,isten büntet engem is. Valóság az,hogy Isten élet igenlő és az emberrel van mindig. A sátán pedig -hogy visszatérjek az idézethez - mi magunk vagyunk. Ha én bunkó vagyok,nem kenem a sátánra,hanem megvizsgálom magam és jó esetben tudok változtatni.

"Egyelőre mi vagyunk azok, akik gyógyulásra szorulnak." Végezetül álljon itt egy gondolat,amivel egyet értek. Itt csak az a probléma,hogy mihez viszonyítjuk a jót a hibátlant  a gyógyultat. Ez koronként,tájegységenként,vallásonként,kultúránként változó. A katolikusok Istenhez vajon mérhetnék? Ahhoz aki megköveztetett egy szombaton rőzsét szedő embert??  Szeretem e példát,de nem én találom ki,benne van a Bibliában. Hogy számít a kontextus is? Így van,isten azért köveztette halálra szerencsétlent,mert nem tartotta be a törvényét. De vajon milyen törvény az,ami halállal bünteti a szombati munkát?? Hol van itt az arányosság,hol van a szemet szemért elv?

Ezekhez lehet hozzá szólni.