"Ő az Atyánk, apukánk, aki a legjobbat akarja és segíteni szeretne nekünk" Itt gyakorlatilag szülősítjük Istent.Istennek az általunk elképzelt szülői motívumokat tulajdonítjuk,mint a szeretet,odafigyelés,törődés,stb. Ezek a tulajdonságok,nagyrészt pótolják a szüleinkből hiányzó tulajdonságokat. Így teremtünk egy olyan Istent,amihez ragaszkodni,kötődni tudunk,jobb híján. Azaz alkotunk egy pót szülőt. Ez azért problémás,mert a vágyaink eltakarják a valódi Istent,amit így képtelenek vagyunk látni.

"Isten akaratának megismerése, megértése és megcselekvése a legfontosabb dolog az életünkben." Magunkra ezzel hatalmas terhet rakunk,mert olyan után sóvárgunk ami lehetetlen. Itt ismét visszakanyarodhatunk magunkhoz,mert mindig abban látjuk meg Isten akaratát,ami nekünk fontos vagy valami érzelmi töltéssel rendelkezik. Ez esetben is eltakarják az elképzeléseink a valódi Istent.

"ilyenkor Isten az, aki különösen is fel akarja hívni a figyelmünket valamire." Erről írtam feljebb. Nem Isten hívja fel a figyelmünket,hanem mondjuk egy aktuális problémát mi boronálunk össze azzal,amit olvasunk.,mert arra fókuszálunk. Azaz pontosan fordítva van,nem Isten figyelmeztet,hanem te rezonálsz pont egy gondolatra.

"Tanácsot is kérhetünk Istentől a Szentíráson keresztül." Bizonyos szempontból igaz,ám a szentírást több ezer éve írták,az akkori logika és istenképzet szerint,tehát nem alkalmazható tökéletesen a mai világunkra. Ilyen az ördög kép is. Olyan,hogy egy külső lény megkísért,nem létezik. Létezik viszont egy magadon kívüli helyzet,amit te valahogyan lereagálsz belül,nos ez a belső dolog az ördög. Régen így nevezték,ma pl. munkamániának,szenvedélybetegségnek lehetne hívni. Ráadásul az ördög egy külső dolog,ami megköveteli a felelősségvállalás teljes áthárítását magunkról rá. Ez lehet akár jó is,ha felismerjük a magunk részét is és azon is dolgozunk. Ám ha csak a külső ördögben látunk minden kísértést,akkor fanatikusak vagyunk és vakok.