"mégsem tekint ezekre csodálatos isteni beavatkozásokként, hiszen a tudomány nincs olyan fejlettségi szinten, hogy teljesen értené az ember működését." Ahogyan egyre inkább fejlődik a tudomány,úgy tűnnek el azok,amiket isteni csodának mondunk. Ez a vallás szempontjából elég káros,mert egyre kisebb mozgásteret ad Istennek. A végeredmény az lesz,mikor már szinte semmilyen beavatkozást nem kötünk Istenhez. Ez azonban nem várt előrelépést jelent. Végre,tisztán (inkább tisztábban) láthatjuk Istent és az Ő lényegét. Sokkal jobban fogunk odafigyelni magunkra és másokra,mint eddig,hisz értjük,hogy nem Istenen fog múlni a győzelmünk a sportban,sikerünk a vizsgákon. Végre elérkezik az idő,mikor Istenre nem húzzuk rá a magunk elképzeléseit. Ezt én nem fogom megérni és gyanítom ha több száz évig élnék,akkor sem tapasztalhatnám.

„Az Úr nem szórja a csodákat véletlenszerűen a természetre, mintha csak egy borsszóró volna. A csodák kivételes alkalmakkor érkeznek"  Nagyon fontos lenne meghatározni mit is nevezünk csodának. mint annyi minden,kultúra és kor függő ez is. Az író itt hagyott egy kiskaput,amit a vallás előszeretettel használ,tudatosan. Azt mondja "kivételes alkalmakkor",de ki mit ért kivételes alkalomnak? Ami nekem az,neked nem és fordítva,tehát előbbre nem jutottunk. Csupán retorikailag csökkentettük minimálisra a dolgot,de ez maja fátyla,valójában ugyan ott topogunk mint előtte. Azért,mert ebből nem lehet baj,adtunk a hitetleneknek is és adtunk a hívőknek is. Ügyes,igaz?

Csodák nincsenek,csak azok amiket annak tartunk. Azonban nem mindegy,hogy mért tartunk annak.